2012. március 23., péntek

Példátlan együttműködés Kecelen


Bár nagy a hallgatás a múzeum körül, s egyelőre nem sokat látunk a felvirágoztatásból… pedig ideje lenne, mert itt a tavasz!... de azért azt be kell látnunk, hogy máris "sokat nyert" városunk ezzel az átszervezéssel.

Megalakult ugyanis Kecelen az MSZP-FIDESZ koalíció.


Ez az együttműködés a hazánkban jelenleg tapasztalható éles politikai szembehelyeződések idején valóban példátlannak minősül.
Köszönjük a Képviselő Asszonynak, hogy céljai elérése érdekében hajlandó volt vállalni ezt a hatalmas áldozatot.
A koalíció munkájához további sikereket, tartós összhangban történő együttműködést kívánunk!

2012. március 18., vasárnap

A múzeum átszervezése -ÖSSZEGZÉS


Rengeteg témával foglalkozhatnánk blogunkban, mégis csak néhányat emelünk ki azért, hogy ne vesszünk el a sokféle információ között, hanem lehetőségünk legyen ezt a néhány kiemeltet minél teljesebben átlátni.

A Városi Múzeumot érintő változásokról szóló összegzésünk is ezt a célt szolgálja.
Tekintsünk egy kicsit vissza! No, nem a távoli múltba, hiszen az egész történet alig néhány hét leforgása alatt játszódott le.


2011. december 21.
Képviselő-testületi ülés

12./ Napirendi pont
Iván László helytörténeti gyűjteményének elhelyezése
/: Írásbeli előterjesztés :/
Előadó: Haszilló Ferenc polgármester

A Képviselő-testület a határozat tervezettel és az abban javasolt módosítással egyetértett és egyhangúlag a következő határozatot hozta.

HATÁROZAT
139/2011.(Kt.hat.)
Iván László helytörténeti gyűjteményének elhelyezése
Kecel Város Képviselő-testülete a Kulturális Bizottság javaslatát elfogadva a jelenlegi Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézmény keretein belül megalakítja önálló szervezeti egység formájában múzeumi kiállító helyként az „Iván László Helytörténeti Múzeum”-ot önálló szakmai vezetéssel, amely áll egy fő szakvezetőből és öt fős kuratóriumból.
A kuratórium feladata a jelenlegi múzeumi anyag helyzetével és az új gyűjteményekkel kapcsolatos szakmai munka társadalmasítása.
A kuratórium tagjai:
- Dr. Beke József
- Dr. Borbényi Ilona
- Kiss Csaba
- Polgár Zoltán
- A mindenkori polgármester
- Kulturális Bizottság
A 2012. évi költségvetésbe javasolja a Kulturális Bizottság betervezni a jelen döntés személyi és dologi kiadásait.

Felelős: polgármester
Határidő: 2012. január 1.


„Nem megerősített információk szerint a kiskunhalasi múzeum kettő millió forintot kínált a hagyatékért, amiből azt a következtetést vonom le, hogy kettő millió forintért valamelyik "névtelen" intézmény átkeresztelését meg lehet vásárolni bárkinek ettől a képviselő testülettől. Állítólag azért kell önálló szervezeti egységet létrehozni, hogy Dr. Borbényi Ilona képviselő asszony társa legyen a szakvezető. Eddig ezt sem erősítették meg, várjuk meg a végét. Múlt év elején a keceli médiát akarták lenyúlni hasonló trükkel. De akkor még egy pár képviselő józanul gondolkozott... Mit szól ehhez a munkáltató, azaz a Műv. Ház igazgatója? Az már teljesen elhanyagolható, hogy az illetékes Haszilló Tamás által fémjelzett kulturális bizottság az igazgató asszonyt már be sem vonta az intézményét érintő változtatásokba, még véleményt sem kértek tőle. Hallani olyat, valaki súgott a képviselőknek, hogy a jelenlegi múzeumból lopják az ott tárolt helytörténeti anyagot !? Talán ha ilyen bizalmas vád információkhoz jutnak a képviselők, azonnal egy vizsgáló bizottságot kellene felállítani és kivizsgálni, hogy valós-e az állítás? Volt már egy helytörténeti gyűjtemény a piros iskolában, de az rejtélyes módon eltűnt. Hátha ez is előbb-utóbb előkerül... Lehet, hogy előbb.”

(Forrás: Facebook, 2012. január 12.)


Ám alig néhány héttel később új fejezet kezdődött.

Polgármesterünk 2012. február 27-i képviselő-testületi ülésen elhangzott szavai kitűnően bemutatják, hogy mi is történt valójában:

„aztán jött egy összevisszaság, és akkor jött egy még egy döntés…”  


2012. február 8-án volt egy költségvetéssel kapcsolatos egyeztetés a Városházán, ahol mindenféle előterjesztés nélkül hoztak egy második határozatot a múzeummal kapcsolatban, miszerint önálló intézményként működik a jövőben.

Aztán két nappal később, február 10-én ismét összeült a testület. Szintén nem volt előterjesztés, de határozat ismét született, egy harmadik. Lényege, hogy nem önálló intézményt hoznak létre, hanem önkormányzati szakfeladatként működtetik a Városi Múzeumot.

Ezután következett a Közmeghallgatás, február 15-én, melynek teljes múzeumra vonatkozó anyaga megtalálható blogunkon.

Tehát az alig néhány nap alatt kialakult új helyzet lényege, hogy –a Könyvtár és Művelődési Ház igazgató asszonyával (akinek vezetésére volt bízva a Múzeum is) való egyeztetés nélkül!- hirtelen kiszervezték az intézmény kereteiből a Városi Múzeumot.
A döntés okát senki sem tudja, senki sem magyarázta meg… igazán a képviselő-testület tagjai nem is kérdezték, az igazgató asszony pedig a 2012. február 27-i testületi ülésen elhangzott kérdésére azt a választ kapta Haszilló Ferenc polgármestertől, hogy „szerintem ezt már nem kellene túlragozni”.

Hatvani Gáborné, Marika közmeghallgatáson feltett kérdésére bizonyos gyűjtőkről kezdtek el beszélni, akik állítólag Kiskunhalasra vagy Kecskemétre vinnék a gyűjteményeiket. Nem mondtak neveket, nem esett szó arról, hogy milyen személyes vagy egyéb okok húzódnak a gyűjtők állítólagos döntése mögött, nem tudjuk, hogy mennyi gyűjtőről és milyen értékről van szó...
Vagyis kimondhatjuk, hogy ez az indok teljességgel komolytalan.

Szó esett a keceli monográfiáról, és hogy stábot kellene állítani, akik folytatják, hogy kell erre egy személy, akinek képesítése és gyakorlata van… ezek az indoklások érkeztek a felszólalók; Kiss Csaba, dr. Beke József és Haszilló Ferenc polgármester részéről.
Haszilló Ferenctől olyan közhelyeket hallhattunk, mint például hogy szegény Iván Laci bácsi és Koszta Sanyi bácsi gyűjteményére vigyázni kell.

Ugye milyen magas szintű indoklások ezek?!
(Az említett hozzászólásokat szó szerint lejegyeztük.
Megtalálhatóak a „Múzeum vagy Helytörténeti Gyűjtemény” CÍMKE bejegyzései között.)

Tehát maradjunk annyiban, hogy értékelhető választ nem kaptunk!


Haszilló Ferenc polgármester úr a közmeghallgatáson beszámolt a változtatás várható plusz költségeiről is, melyek igen tetemesek, ráadásul nem tudni, hogy milyen kritériumrendszer alapján lettek kiválogatva az említendő tételek, de hogy sok minden kimaradt, az biztos.
A takarítás, a múzeumkert rendben tartása… hogyan felejtődhetnek el az ehhez hasonló jelentős tételek?! Mindenesetre azt elég nehéz elhinni, hogy erre nem gondolnának a változtatás kezdeményezői.

Nem tudom, hogyan vélekednek erről kedves olvasóink, de véleményünk szerint a város vezetésének ez a hozzáállása mélységesen megalázó Kecel népe számára. Odavetnek elénk valami információt, hogy azon rágódjon, aki nagyon akar. Aztán ha valaki kicsit belenéz, azonnal rádöbben, hogy ez az egész mennyire nincs átgondolva, és mennyire másról szól, mint amit mondanak.


A Múzeum közben észrevétlenül új nevet kapott.
Minden hivatalos dokumentumban Iván László Helytörténeti Gyűjteménynek nevezték egészen addig, amíg 2012. február 27-én a testületi ülésen Berger József képviselő merészelte azt a megjegyzést tenni, hogy a nevet nem ad hoc módon kellett volna módosítani valakinek a hirtelen ötlete alapján, hanem mondjuk illett volna megkérdezni erről másokat is, mivel Kecel város múzeumáról van szó…
Ezután szó nélkül módosítottak mindent… vissza a régire. Más véleményét nem kérték ki –mert ez a lépés valószínűleg nem egyezne a jelenlegi városvezetés elveivel- de az bizonyos, hogy az Iván László helytörténeti gyűjtemény neve hirtelen ismét Városi Múzeum lett.

(Azért elgondolkoztatóak ezek a városunk vezetésére mostanában egyre inkább jellemző hirtelen változtatások. Egyik nap ezt mondják, a másik nap éppen az ellenkezőjét, de közben a papírokat is módosították már hozzá, mert hogy a jelenlegi jól felépített rendszerben csupán "egy perc az egész". Természetesen érthető, hogy miért kedvező a polgármester úr számára ez a stratégia. 
A kérdés csak az, hogy vajon mennyire szabályos, és főleg mennyire tisztességes!)

Arról a bizonyos sokszor emlegetett szakemberről, akit  múzeum alkalmazni fog, és aki „megfelelő képesítéssel illetve tapasztalattal rendelkezik” név szerint soha nem esett szó, bár egyik képviselő asszony ügy iránt való buzgalma, és álláspontjainak hirtelen megváltozása miatt mindannyian sejtettük, hogy kire esett a polgármester választása.
Csak megjegyezzük, mert érdekes:
Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata  31.§. alapján
"A Képviselő-testület döntéshozatalából kizárható az, akit vagy akinek a hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. A települési képviselő köteles bejelenteni a személyes érintettséget.
A kizárásról az érintett települési képviselő kezdeményezésére vagy bármely képviselő javaslatára a Képviselő-testület dönt. A kizárt települési képviselőt a határozatképesség szempontjából jelenlévőnek kell tekinteni."
Dr. Borbényi Ilonát nem csak hogy nem zárták ki, de a leglátványosabban ő buzgólkodott az ügyért.
Hát ennyire semmibe veszik a szabályokat? Valóban ennyire nem tisztelik Kecel népét? 
Hogyan lehet ilyen alacsony szintű játékot űzni következmények nélkül??

S lám-lám…. 2012. március 15 –én a Múzeumban tartott kiállításon Haszilló Ferenc a következő ünnepélyes bejelentést tette:
„A múzeumi munkát Benyák Ferenc végzi tovább, munkáját a kuratórium segíti.”

Nos, egyrészt nagyszerű, hogy végre elhangzott ez a bejelentés. Nyilvánvalóan okkal kellett ilyen sokáig várni (érthető, ha a polgármester úr eddig nem merte kimondani, mert tényleg elég kínos), és az is nyilvánvaló, hogy nem véletlen ez az igen különleges munkaköri meghatározás.

Pontosan mi is Benyák úr új beosztása?
Nem igazgatója a múzeumnak, nem is vezetője, egyszerűen csak ő végzi tovább a munkát. De milyen munkát? Mennyiért? Mi alapján esett éppen őrá a választás? Mert az eddigi érdemei alapján egész biztosan nem.
Mik az elvárások felé? Mi alapján fogják ellenőrizni, és sikeresnek vagy épp sikertelennek minősíteni a munkáját?
Tényleg megfelelő végzettsége van? Tényleg szakember? És mi a helyzet a sokszor emlegetett tapasztalatával? Milyen munkát végzett eddig? Mit tudunk róla azon kívül, hogy hobbi szerűen hozott létre, majd számoltatott fel cégeket?
Vajon biztonságban érezhetjük a kezében városunk értékeit?
...És folytathatnánk még a nagyon is jogos kérdések sorát...

Egyet bizonyosan tudhatunk:
Benyák úr március 1-től az Önkormányzat alkalmazásában van. Az eddigi két hét alatt ugyan még nem sok látványos dolog történt munkája nyomán, de hamarosan minden bizonnyal nagy változások lesznek, melyből Kecel gazdagodni fog.

Persze azért illene megemlítenünk az első rendezvényt, amit az új múzeumvezető és az őt segítő kuratórium szervezett:
A március 15-i Prepszent István kiállításról van szó, melyről egy résztvevő a következőképpen tudósított:

„A kiállítás alapvetően érdekes volt, bár a megnyitó ünnepségen elhangzottak közül sok mindent nem tudtam beilleszteni a kiállítás témájába. Az ünnepség végén az üdítőitalok és pogácsák mellett meglehetősen ízletes borokat szolgáltak fel. Kétségtelen, hogy a múzeum új vezetője igazi szakértője ennek a területnek.”

A Múzeum új nyitva tartása a következőképpen alakul: 

 
Kérjük Kecel város polgárait, hogy amennyiben tehetik, legalább néha látogassanak el múzeumunkba, mert ez a hetenkénti 30 óra nyitva tartás nagyon sokba kerül a városnak, látogató pedig szinte egyáltalán nincs.

---------------------------------

„Csak a múzeum!” –mondhatnánk, s talán a Könyvtár és Művelődési Ház munkatársai sem bánkódnak felettébb, ha ezután kicsit kevesebb lesz a munkájuk.
Véleményünk szerint nem a változtatás tényét kell nézni, hanem a módot. Ez a bizonytalanság, ez az összevisszaság, ez az átláthatatlanság és ésszerűtlenség, ami a polgármester és a testület néhány tagjának döntésein látszik, és egyre jobban látszik, egyenesen ijesztő.
Bármit megtesznek, máról holnapra hoznak döntéseket, távolítanak el embereket, akik valamiért nem szimpatikusak, vásárolnak meg másokat, akiknek szükség van a szavazatára. Senki nem tesz fel kérdéseket sem a lakosság, sem a testület részéről. Ha valaki kérdezni mer, akkor a polgármester szikrázó tekintetét és idegesen vagdalózó szavait kapja válaszul… aztán hogy mi történik még az ülésen kívül, azt sosem tudni.

Egy olvasónk megjegyzését idézzük:
„Nem tudom, hogyan vannak ezzel Önök, de egyre nehezebb leküzdeni magamban azt a vészjósló érzést, hogy ez csupán valaminek a kezdete. Ez a múzeum-ügy olyan, mint az a bizonyos állatorvosi ló. Megpróbálták, ésszerűtlen volt, kidolgozatlan volt, sokat hibáztak, de végigvitték.
Mi lesz a következő lépés? Elég kézenfekvő lenne mondjuk a médiára gondolni. Már csak azért is, mert erre vonatkozóan is voltak már próbálkozások, nem is olyan régen. 
A polgármesterünknek vajon mikor sikerül a médiába is benyomni a saját embereit? Mert ahogy ez bekövetkezik, Kecel népének egyetlen megbízható hírforrása sem lesz… marad a „szájhagyomány”.
Én ezért tartom különösen súlyosnak ezt a múzeum-ügyet, és őszintén bevallom rettegek a folytatástól, mert úgy érzem, hogy senki nincs, aki kérdéseket tenne fel, aki felrázná és szembesítené Kecel népét azzal a rengeteg becsületlen és kizsákmányoló intézkedéssel, ami kisvárosunkban történik.”

Mit tehetünk?
Véleményt formálni kevesen mernek, mert félnek... talán jogosan.
De ha csendben is, legalább figyeljünk oda, legalább szánjunk egy kicsi időt Kecel város belső életének megismerésére! Olyan vezetési hibák és olyan manipulatív eszközök áldozatai vagyunk, amiknek felfedezéséhez nem kell magas iskolai végzettség, elég a józan ész is.
Felelősséggel tartozunk a városunkért, vigyázzunk rá és egymásra!

2012. március 17., szombat

Új médiatörvény Kecelen -Ugron Gyuláné


Tallózás egy képviselő hozzászólásából:

Ugron Gyuláné:

"A Keceli Hírek legutóbbi számában van egy Kerek perec című, ismeretlen szerző által írt mű. ….ha sok-sok millióval támogatja az Önkormányzat az újságot, akkor borzasztóan szeretném, ha ilyen kitételek nem lennének benne, hogy én kört látok, ördögit, és sokan vannak, és elegük van, nem kicsit, nagyon. …ha már valaki ír, akkor írja alá. …egy ilyen cikket … én gyalázatosnak találom. …a névtelen levélíró az nem becsületes ember. …szeretném, ha csak névvel ellátott cikkek jelennének meg. Én császártöltési vagyok. Ha Császártöltésen valaki megjelentetne egy ilyen cikket, azt kitagadnák a városból. Ez a város meggyalázása.”
"Hát, fura egy monológ, melyet az ifjú keceli képviselő asszony, Ugron Gyuláné nyugdíjas pedagógus mondott el a testület egyik februári ülésén. Császártöltésinek vallja magát, valószínűleg ennek tudható be, hogy nem tudja, Kecelen szólásszabadság van, ezért nem csak az elérhetetlen szivárvány színeibe öltöztetik Kecel jelenét és jövőjét az újság írói, szerkesztői. Hétköznapok valóságát írják meg.

Hála Istennek.

Érdekes az a kinyilatkoztatása, hogy „borzasztóan szeretném, ha ilyen kitételek nem lennének a saját újságunkban”.
Tisztázzuk kedves képviselő asszony, kinek a pénzén jelenik meg ez az újság? Ha eddig nem tudta, elárulom, az itt élő emberek pénzén, mivel a képviselőtestület a város pénzével gazdálkodik. Ha gazdálkodik…
Amit Ön akar, azt nevezik cenzúrának.

Újságírásban bevett szokás szerint az írás szerzője monogramját használta, mivel nem nyílt „levelet” avagy „művet” írt a keceli olvasóknak. Nagyon sok család problémáját, nehézségeit és a jövőtől való félelmeit fogalmazta meg írásában, mely párosul azzal is, hogy napról napra egyre több a szegény ember itt Kecelen, akiknek a napi betevőjükre sem telik. Talán ezt nevezhetjük gyalázatosnak és szégyenteljesnek.

Tudomásom szerint Ön hithű keresztény, szakmáját tekintve pedagógus, most képviselő. Hozzászólása gyűlöletkeltő, embereket mások gyűlölésére buzdít.

Vallásából, hivatásából, avagy képviselőségéből ered ez a gyűlölködés? Csak kérdezem, mert ha igen, Ön alkalmatlan pedagógusnak, képviselőnek és álszenten gyakorolja vallását. Ön nem méltó arra, hogy Kecel polgárait képviselje a testületben.
 

Én Kalocsán születtem, Császártöltésről származom, és keceli vagyok, mivel itt élek 38 éve. Szorosan kötődöm mindhárom településhez, és tudom, hogy Császártöltésről azért még nem zavartak el senkit, mert bírálni merészelte a polgármestert, a képviselőtestületet.
Azért viszont elzavarnák a polgármestert, a képviselőket, ha ilyen buszvárók lennének a településükön, mint ezen a képen látható, mely a tüskösi pincéhez vezető bekötőút mellett áll.
Talán ezen kellene felháborodnia, talán a hó eltakarítás lassúságán, szervezetlenségén, talán a felelőtlenül (önös érdek által vezérelve) elherdált milliókon…"

Forrás: Facebook

__________________________

A képviselő asszony széke még éppen csak melegszik, de ő máris az Önkormányzat nevében kér ki magának dolgokat. Értékelendő ez a buzgalom. Persze ha némi bölcsességgel is párosulna, az volna az igazi!

Még egyszer összegezzük, hogy miről is beszél a képviselő asszony! 
Ne menjünk tovább, ne hagyjuk figyelmen kívül mert fontos és elgondolkoztató!

Ugye értjük?! 
Azt mondja, hogy mivel az Önkormányzat támogatja az újság megjelenését (a város pénzéből, a keceli polgárok pénzéből!), ezért az Önkormányzatnak van joga meghatározni, hogy mi jelenjen meg a Keceli Hírekben. 
Ez azért elég ijesztő, ha belegondolunk... Ez bizony kőkemény CENZÚRA !

Tény, hogy városunkban nem sok minden maradt már független kézben...
Tény, hogy látjuk a mindent egy kézben tartani akarás már-már diktatórikus igyekezetét polgármesterünk részéről...
...de a média még független, pártatlan maradt! 
Kecelen a médiától még a valóságot halljuk. 
Ez különleges kincs, amit értékelnünk, védenünk kell!

...s Ugron Gyuláné képviselő hozzászólását olvasva jogos aggodalommal tehetjük fel a kérdést: a képviselő asszony milyen alapon akarja ezt megváltoztatni?

2012. március 14., szerda

Közmeghallgatás, Költségvetés, 2012.02.15


(00:00:20-00:26:50)
Haszilló Ferenc, polgármester:
"Hát, akkor szeretettel köszöntök mindenkit ezen a közmeghallgatáson. Külön tisztelettel köszöntöm a kiskőrösi rendőrkapitányt, Lovasi Attila urat, illetve a keceli rendőrőrs parancsnokot, Ákos barátom, és akit nem is tudom, hogy kit köszöntsek még, hát az intézményvezetőket, képviselőket, és talán külön kiemelnem a Kovács László urat is, aki az új falugazdászunk. Ő most január 1-jétől végzi ezt a munkát. 

Hát, kezdjük a költségvetéssel!
Most vagyunk a legnehezebb időszakban az önkormányzatnál. A költségvetési koncepciót már 2011. december 15-ig kellett elfogadnunk. A kormány elfogadta az önkormányzati törvényt szilveszter és karácsony közötti időszakban, és a tavalyi évben február 15-ig kellett a képviselő-testület elé kerülnie a részletes költségvetésnek, és azután volt egy 8 nap, amíg ezt a testületnek el kellett fogadnia. Most viszont, amikor a kormány mikor elfogadta decemberben -azt hiszem, hogy 28-án-, utána 45 napon belül egy testületi ülést kellett összehívni, és a költségvetést tárgyalni. Most mi már 8-án összehívtunk egy testületi ülést és a költségvetést tárgyaltuk, és két alkalommal is próbáltuk összeszedni azokat kötelező, nem kötelező feladatokra végzett pénzeket és azokat a szegmenseket, amelyekből tudunk úgymond tartalékot képezni a következő évre. Most 27-én lesz a nyílt testületi ülés ahol majd a részletes költségvetés –ez hétfői nap- a részletes költségvetésről szavaz a képviselő testület.

Néhány évvel ezelőtt még volt likvid hitelünk. Ez olyan 50-60 millió Ft volt általában, a bank felé. Tehát mínuszban voltunk 50-60 millió Ft-tal. Most a költségvetést még a 8-i ülésen az első ülésen akkor durván plusz 60 millió Ft körül állítottuk be a megbeszélések szerint ezt a költségvetést, de úgy éreztük, és úgy érezte pl. Herczeg Imre képviselő úr is, hogy, hogy, még, még … meg mindenki úgy érzi ezt, hogy minél több tartalékot képezzünk, minél jobb pozitív szaldóval legyen elfogadva a részletes költségvetésünk.[1]

[1] Ez egy nagyon érdekes mondat.
 
Utána rá két napra végül is több, mint 80 millió Ft-nál jártunk pluszban, tehát ez azt jelenti, hogy tavalyelőtt végül is még az egyházi iskola fenntartása még nem jött szóba, de az elmúlt évben, hogy az egyházi fenntartású iskola lett, tehát átadta az önkormányzat ezt a jogkört, ezt az oktatási szegmenst az egyháznak, így megmaradt nekünk az a 98 millió Ft-os összeg a következő évre, amelyet nem kellett hozzátenni a normatív támogatás fölött az oktatáshoz. Plusz még megmaradt a gyermekétkeztetésnél 25.810.000 Ft, tehát durván 124 millió Ft plusz jelentkezett az egyházi iskola átadásával. Tehát én úgy érzem, hogy mindenféleképpen az önkormányzat részéről ez egy… az én szemszögömből is, és az én véleményem szerint is egy jó döntés volt, hogy egyházi fenntartású lett az általános iskola, természetesen nem tudjuk, hogy a következő években ez hogy fog alakulni, milyen normatív támogatás van, még ebben az évben normatív alapján kapják a pénzt az államtól, de feladatfinanszírozás lesz 2013-tól és igazából még nem látjuk a számokat, majd a 2013-as év költségvetését, vagyis a ’14-es évre való készülést azt majd 1 év múlva fogjuk pontosan látni, akkor látunk számokat.
A testület úgy éreztem, hogy egyhangúlag egyetértett azzal és egyetért azzal, hogy most ez az összeg, a 80 millió Ft és még a pénzmaradványokról nem beszéltem, mert azt még nem tudjuk, hogy pontosan mennyi lesz, de azt hiszem[2], hogy 100 millió Ft-os többletet tudunk felmutatni majd a következő évre, amire nagyon nagy szükségünk van azért is, mert mindenki tudja, hogy kibocsátottunk 2008-ban egymilliárd Ft értékű kötvényt, és ennek a kötvénynek az első nagy kamatterhe az 2013-ra kerül sor, plusz a … vagyis hát a tőketörlesztés és a kamatok, és ez több, mint 100 millió Ft-ot tesz ki, tehát ezt a pénzt valahol, valahol már előlegeztük, és 2013-mat majd úgymond biztonságosan tudjuk vinni a következő évet is.
Tehát mivel jövőre lesz feladatfinanszírozás, és most még normatív támogatás van ebben az évben, és igazából nagy változtatások a költségvetésben úgy nem keletkeztek egyelőre, nem látjuk azt sem, hogy a kormányhivatal pontosan a kormányablakokkal mit fog kezdeni, milyen támogatás fognak kapni majd az önkormányzatok a következő évre.
És hát az eredmény vagy a pénzmaradvány… azt mondtam, hogy nem tudom, hogy még pontosan mennyi, azt még majd a pénzügyi vezetőnk azt el fogja majd mondani, és a részletes költségvetésig remélem, hogy jobban tájékozottak leszünk.

[2] „Úgy éreztem”, „azt hiszem”?! -ez jól hangzik.  Érezni és hinni máskor kell... most tudni kellene.

A kötvénnyel kapcsolatban még annyit el kell mondanom, ezt nagyon sokszor elmondtam, hogy az 1 milliárd forint, tehát mi 163 Ft-on bocsátottuk ki svájci frankon, a svájci frank 163 Ft volt, amikor mi kibocsátottuk a kötvényt, és akkor szinte kétségbe voltunk esve, mert lement 140 Ft körül, és mindenki megijedt hogy jaj mi van itt, elbukjuk a pénzt[3], és amikor 140 körül volt, akkor mondták, hogy… a testület, hogy 160 –nál mindenféleképpen váltsuk át ezt a pénzt, és hát sajnos most 160-ról már felment majdnem 260-ra, most úgy tudom, hogy már 240 alá esett a svájci frank, és nagyon bízom abban, hogy a kormány a kötvénnyel kapcsolatban segítséget fog tenni az önkormányzatok felé, és hát nagyon fontos, mert most 2027-ig ezt a körülbelül 100 millió Forintos átlagot ezt 15 éven keresztül fizetnünk kell vissza. De az egyházi iskolával, ha ez így marad, akkor ezt a kötvényt végül is kiváltottuk, mivel az egyházi fenntartásban 100 millió Ft van… az iskola így 100 millió forintja az önkormányzatnak megmaradna.[4]
 
[3] Amikor lement a svájci  frank árfolyama, akkor nem pánikolni kellett volna, hanem gyorsan visszafizetni, mert több mint 100 millió Ft. nyeresége lett volna a városnak. Ha marad az árfolyam, közel 400 millió forint vesztesége keletkezik a városnak forintban átszámolva, mivel nem tudjuk, hogy mennyit váltottak át frankról forintra.

[4] Szerintem ezt a bekezdést úgy igazán senki sem értette… gyanús, hogy még az sem, aki mondta.

Nem kötelező/kötelező feladatok:
Tehát egyelőre a következő évre, vagyis erre az évre is a nem kötelező feladatokhoz sem nyúltunk hozzá, itt orvosi ügyelet, akár a sportok, a foci, kézi, nem bántottuk, de jövőre nem tudhatjuk, hogy hogyan tudjuk majd támogatni, és biztosan, úgy érzem, hogy nehezebb lesz majd a 2013-mas költségvetési … részletes költségvetésünk megbeszélése. És hát bízom abban, hogy nem lesznek komoly vágások és nem kell drasztikusan leépíteni, de azért is tesszük most azt, hogy több, mint 100 millió Ft-os tartalékot képeztünk.[5]

[5] Huh, de jó, hogy ez ilyen könnyen ment!

Szeretném elmondani, hogy erre az évre végül is milyen tervek vannak, melyek azok a legfőbb tervek, amelyeket szeretnénk befejezni, vagy szeretnénk folyamatában végrehajtani.
Tehát egyik ami már 1-2 év óta folyamatosan szem előtt van, az a Soltvadkert-Kecel közötti kerékpárút. Nagyon sok tulajdonossal kell itt egyezkedni, és vagy fölajánlásokban, vagy az önkormányzat megvásárolja azt a területet, amely mentén megy a Kecel és Soltvadkert közötti kerékpárút. Most közbeszerzés alatt áll ez a helyzet, és hát én nagyon bízom benne, hogy ez a közbeszerzés most már tényleg 1-2 hónapon belül befejeződik, és elindulhat majd a kivitelező… a kiválasztás a és a kivitelezés, és bízom abban, hogy az év végéig ez a kerékpárút elkészül.
Ugyanígy vagyok a szennyvíz beruházással. Ezt a pénzt is, amit a KEOP-os pályázaton keresztül nyertünk a harmadik ütemre, ez 1.240.000.000 Ft-ot nyert az önkormányzat, tehát ezzel a harmadik ütem kivitelezésével befejeződne a szennyvíz beruházás Kecelen, tehát 100%-osan lefedett lenne Kecel városa ebben az infrastruktúrában.
Most ez is közbeszerzés alatt van. Én úgy tudom, hogy most már beadták a … megvolt a bontás, és megvannak azok a cégek, akik jelentkeztek a kivitelezésre. Úgy tudom, hogy két cég, de fuzionálva jelentkezett be erre a célra… erre a munkaterületre, és ha rendben megy a dolog, akkor egy 2-3 hónapon belül a kivitelezőt felhatalmazzuk arra, hogy elindítsa ezt a munkálatot, és reményeink szerint 2014 végéig, tehát egy jó 2 év alatt ez a szennyvízberuházás befejeződne.
Akkor van erre az évre egy külterületi utunk, egy összekötő út, amelynek a munkálatai már kiválasztottuk a kivitelezőt és itt is elkezdődhetnek a munkálatok nemsokára.

A kötvénnyel kapcsolatban és még a szennyvízzel kapcsolatban hogy tisztán lássuk a dolgot tehát arra gondoltunk, hogy 750 millió Ft megy az 1 milliárd Ft-os kötvényből a szennyvízre, tehát ezt mindenféleképpen be kellett fejezni, és itt a kötvénynél tehát úgy alakult, hogy a lakástakarékossági pénztárból való pénzek, amelyek most bejöttek, ezek elképzelhető, hogy elegek lesznek, tehát nem kell felhasználni a kötvénypénzt, nem biztos, hogy fel kell használni, vagy csak kell belőle felhasználni, mert annyi pénz összejött az LTP-kből, hogy ez itt pótolhatja, és ez is egy úgymond egy plusz lehetőséget, egy plusz tartalékot ad az önkormányzatnak, és ezek a plusz tartalékok, amelyek fennállnak a testületnek, az önkormányzatnak, a városnak, ezeket szeretnénk azért úgy befektetni, és most olyan egyeztetések vannak főleg energetikai konstrukciókba, itt a napelemtől a napkollektorig, és illetve a földhőtől mindent átbeszéltünk itt a főépítész úrral, most az egyik nagyvállalkozóhoz megyünk ezzel kapcsolatban hétfőn… ki is mondhatom, a Morvaihoz, a „kazánkirályhoz”, tehát azzal is tárgyalunk, mérlegeljük, és hogy hogyan lehetne még esetleg azokat a pályázatokat, azokat  a KEOP-os pályázatokat, amelyek talán megnyílnak, illetve valószínűleg meg fognak nyílni most ősszel, amelyekben pályáztunk is, csak leállította az állam, hogy hogyan lehet ezt mind összeboronálni, és minél korszerűbben és minél energiahatékonyabban megoldani Kecelen. Most döntésünk van az energetikai beruházással kapcsolatosan a testület részéről abban, hogy az önkormányzat intézményei, tehát itt az iskola, kék iskola, ezt most külön veszem, de a sportcsarnok, a városi könyvtár, illetve maga a polgármesteri hivatal az most kis gázkazánokat kap, kettő-kettő gázkazánt kap, és ezeknek az értéke tehát 7 millió Ft mind az 5 helyen, tehát 35 millió Ft-ot ruháznánk be úgymond a kötvénytől, de ha minden igaz 2 év alatt ez megtérülne, tehát körülbelül 20 millió Ft lenne a megtérülés. Sajnos óriási rezsit fizetünk ki az energiában. Közel 40 millió Ft az éves rezsi számlánk, és ez körülbelül lemenne 20-ra, és ezek a napkollektoros megoldások például a villanyáramban is tudnánk spórolni vagy napelemben… a villanyáramban is tudnánk spórolni majd, ezek jó befektetések lennének, vagy akár a napkollektornál is, ahol a melegvíz felhasználásban tudnánk egy kicsit rezsit csökkenteni."    

 
Nem tudom, csak kérdezem: nem lett volna szerencsésebb, ha a költségvetéssel kapcsolatos tájékoztatót nem a polgármester tartja? Mivel nem gazdasági szakember, egyértelműen érezhető, hogy sokszor ő sem tudja, miről beszél, illetve joggal adhat  okot bizalmatlanságra, ha egy vezető ennyire zavaros tájékoztatást ad a pénzügyi folyamatokról. Követni sem lehet, hogy melyik évről tartja a pénzügyi tájékoztatót, hol 2010, hol 2011, hol 2012, hol 2013-ról beszél. Rodolfó bűvészkedett így a számokkal, hogy három nap alatt 60 millióból 100 millió tartalék lett... csak egyet felejtett el, hogy a bevételi oldalon 80 millió Ft szerepel ingatlan értékesítésből. Utánajártunk, 10 év alatt nem adott el az önkormányzat ekkora összegben ingatlant.   Játék a számokkal?   Nem kicsi.
Ugyancsak nem beszélt a polgármester úr arról, hogy 2011 augusztusában elfelejtették átutalni az iskolának a több mint 20 millió állami támogatást, melyet az iskola öt hónapig keresett. Januárban derült ki, hogy hol van a támogatás, az önkormányzat időközben elköltötte, így nem tudta átutalni. Ezért 2012-től az iskola nem fizet a fűtésért, a sportcsarnok használatáért, így az önkormányzatnál 20 millió forint feletti bevétel kiesés jelentkezik, vagyis eltűnt a 100 millió tartalék, melyről a polgármester beszélt.  
Nem tudtuk meg, hogy mekkora a város költségvetése, mennyit fordítanak a város és intézményeinek működtetésére, kötelező és nem kötelező feladatokra… stb… stb…
Erről kellett volna részletesen beszélni.

Egy pénzügyi vezető nyilvánvalóan jobban meg tudta volna oldani ezt a feladatot, csak hát egyes vezetők -nyilván akiknek okuk van erre- nem szívesen adják ki a kezükből a pénzügyi jellegű beszámolókat...



forrás: a Közmeghallgatás kép- és hangfelvétele (kommentek a Facebook-ról)

2012. március 13., kedd

Múzeumunk jelenlegi helyzete...

          Ennyit tudunk a múzeumról.              A többi információ március 1-től nem aktuális.

...pedig március 1 óta bejelentett alkalmazottjai vannak a múzeumnak, miután a február 27-i képviselő-testületi ülésen -dr. Borbényi Ilona javaslata alapján- ez a döntés született. Igaz, a képviselő asszony hozzátette, hogy nincsenek még megteremtve a munkafeltételek... de azért megszavazták a javaslatot.
Az intézménynek tehát bejelentett alkalmazottjai vannak, akiknek a munkáját egyelőre nem látjuk ugyan, de fizetés már jár érte. Az új alkalmazottak között minden bizonnyal megtalálható az a szakember is, akinek kezében szakmailag is jobb helyen lesz az intézmény, mint eddig volt. Ennek a -valószínűsíthetően muzeológus vagy történész- szakembernek a neve egyelőre nem hangzott el, de Haszilló Ferenc polgármester a közmeghallgatáson elárulta, hogy "értékes, és jót akar tenni a városnak, és ért hozzá". Amennyiben ez az információ elegendő számunkra, úgy megnyugodhatunk; a látszat csal, minden jó kezekben van!
Megnyugszunk?
(Mindazoknak, akik többet szeretnének tudni a Városi Múzeumot érintő érdekes változtatásokról figyelmébe ajánlom a Közmeghallgatás, 2012.02.15 és a Képviselő-testületi ülés, 2012.02.27  bejegyzéseket. Azért is érdemes időt szánni rá, mert ez az „apró ügy” remekül prezentálja Kecel jelenlegi helyzetét.)

2012. március 10., szombat

Képviselő-testületi ülés, 2012.02.01., Ugron Gyuláné


(00:00:55-00:06:50)
Haszilló Ferenc, polgármester:
"Szeretném tájékoztatni a … lakosságot arról, hogy Orcsik Attila képviselő úr kormánytisztviselő lett, és ez összeférhetetlenséget jelent a képviselő-testületi mandátumával kapcsolatban. Január 15-e óta Kecskeméten a Kormányhivatalnak az alkalmazottja, és a következő személy, Ugron Gyuláné Marika fogja betölteni a testületi tagságot Orcsik Attila után. Ő volt, Ugron Gyuláné Marika, aki a legtöbb szavazatot kapta a jelenlévők után, tehát a bejutottak után, és én Attilának nagyon szeretném megköszönni a munkáját, számítunk a szakmai felkészültségére az oktatáson keresztül az iskolához való pozitív kapcsolata biztos megmarad, ugyanúgy az óvodákra is ráfigyel, és én örülök neki, hogy egy ilyen komoly pozíciót, egy főosztályvezetői pozíciót be tud tölteni az oktatás terén.
És én jelképesen készíttettem neki egy keceli művésszel egy nagyon szép kis emléket, egy tűzzománcot, és ezt jelképesen az önkormányzat nevében[1],  a testület tagjai nevében is szeretném őneki átadni, és megköszönve munkáját.
Attilám, fogadd szeretettel, és köszönjük szépen."

[1] Szegény képviselő úr, egy jelképesen készíttetett tűzzománcot kapott az önkormányzattól és a testülettől, de azt is csak jelképesen. 
Orcsik Attila:
"Én köszönöm mindenkinek aki megválasztott, hogy lehetőséget kaptam, hogy itt dolgozhassak, én remélem, hogy senkiben nem hagytam rossz emléket az elmúlt másfél évből bár tényleg ilyen szerencsétlenül jön össze, hogy hol a ciklus végén van másfél évem, hol a ciklus elején másfél évem… Én kívánok további jó munkát mindenkinek, és dolgozzatok együtt Kecelért!"

Haszilló Ferenc, polgármester:
"Köszönjük szépen és most átadnám a szót a Helyi Választási Bizottság elnökének, Kapás úrnak, hogy…"

Kapás Árpád, a Választási Bizottság elnöke:
"Tisztelt polgármester úr, képviselő-testület, kedves meghívottak! Ahogy ez már az előzőleg elhangzott, hogy Orcsik Attila képviselő összeférhetetlenségének kimondásával megüresedett egy képviselői hely a testületben. A helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 21.§ (1) bekezdése következésképpen rendelkezik:
21.§ (1) bekezdés: Ha az egyéni listáról megválasztott képviselő helye üresedik meg, helyére a következő legtöbb szavazatot elért jelölt lép. A helyi választási bizottság 2010 október 3-án megtartott választás eredményét akkor jogerősen megválasztotta. A választás eredménye alapján az egyéni listán a képviselővé választott nyolc induló után a következő legtöbb szavazatot (948-at) Ugron Gyuláné Kecel, Nyár utca 2 szám alatti lakos a Fidesz-KNDP[2] jelöltje kapta. A fentiek alapján a kieső képviselő helyére a törvényi rendelkezés alapján Ugron Gyuláné kerül.
Kérem Marikát, hogy az eskü letétele, és a megbízólevél átvételére álljon fel, jó?

[2] Ez minden bizonnyal Fidesz-KDNP akart lenni.

És mindenkit!

„Én, Ugron Gyuláné becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom, képviselői tisztségemből eredő feladataimat Kecel fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. Isten engem úgy segéljen!”

Köszönöm szépen.
A képviselői munkához erőt, egészséget és sok sikert kívánok."

(a polgármester és minden képviselő gratulál)

Haszilló Ferenc, polgármester:
"Marika, egy pár gondolatot akkor…"

Ugron Gyuláné, képviselő:
"Pár szót, vagy mondatot mondanék hozzá. Ez engem derült égből villámcsapásként ért, sajnálom Attila távozását, kicsit meg vagyok illetődve és ijedve a feladattól, de bízom benne, hogy Kecel lakosaiért a lehető legtöbbet tudok tenni, amennyi erőmtől és képességeimtől telik. Köszönöm szépen."

Haszilló Ferenc, polgármester:
"Köszönöm szépen, még egyszer gratulálok és jó munkát kívánok Marikának!"


(00:08:35-00:09:20)
Haszilló Ferenc, polgármester:
"Következő napirendi pont, szociális igazgatásról szóló rendelet módosítása. Tehát itt a lakásfenntartási támogatási forma az megszűnik, és a normatív lakásfenntartási támogatási… támogatást lehet igényelni, és itt a hatáskört akkor a jegyző fogja gyakorolni ugye… Zsuzsa ebben, és itt figyelembe kell vennünk például a rendezetlen lakókörnyezetet is, tehát akkor megszüntethetjük ezt a normatív támogatási igénylést is. Jó. Ezt az ügyrendi bizottság tárgyalta."

(ez a napirendi pont megérdemelné, hogy külön foglalkozzunk vele a későbbiekben, ezért dr. Borbényi Ilona a rend helyreállításának 5 napos határidejére vonatkozó felvetését, valamint Herczeg Imre erre adott válaszát, most nem közöljük részletesen)


(00:11:32-00:13:55)
Haszilló Ferenc, polgármester:
"Ezzel kapcsolatban van valakinek véleménye?
Ugron Gyuláné képviselő asszony, tessék!"

Ugron Gyuláné, képviselő:
"Jogom van-e már…"

Haszilló Ferenc, polgármester:
"Tessék!"

Ugron Gyuláné, képviselő:
"…véleményt formálni?
Föl kell állnom?"

Haszilló Ferenc, polgármester:
"Nem muszáj, tessék!"

Ugron Gyuláné, képviselő:
"Az iskolákban rendszeres probléma, meg az óvodákba is a gyerekek tetvessége. És hát nem bőrszín és … hajszín kérdése, mert éppen úgy van szőke, barna és fekete gyerekbe tetű, és bele lehetne-e venni a lakókörnyezet rendezettségéhez azt, hogy a gyerekek ápoltsága?"[3]

[3] Ez most vicc, vagy komoly?! A normatív lakásfenntartási támogatás témakörében, a lakókörnyezet rendezettségével kapcsolatos elvárások pontjánál a tetves gyermekekről beszél a képviselő asszony? Hol kapcsolódik ez a témához? Kétségtelenül szép dolog, hogy az első felszólalásában máris ennyire visszaköszön a pedagógus múltja, de mivel a napirendi pontokat előre megkapta, így feltételezzük, hogy a javaslatát is lehetősége volt előre átgondolni. 
Ilyen meggondolatlan felvetés nem hangozhat el egy képviselő szájából!  

Haszilló Ferenc, polgármester:
"Érdekes."

Szabóné Dr. Opauszki Zsuzsanna, jegyző:
"A védőnők kezelik, gyermekjóléti szolgálat, stb. ezt a kérdést… ez már ugye a személyi higiéné kérdése, amibe kicsit neccesnek találom… tehát ez ugye… meg járványügyi kérdés, ez megfelelően rendezett énszerintem a népegészségügyi jogszabályokban, tehát ez csak a gyakorlati végrehajtás. Más síkon folyik szerintem, mint ez a…"

Haszilló Ferenc, polgármester:
"Mondjuk a Szociális Bizottsághoz kerül úgyis, és ezért rálátunk a családokra, hogy ki hogy… hogy s mint tartja tisztán a gyermekét is. Az is egy kicsit..."[4]

[4] A polgármester úr ezen válasza igazán nagyon diplomatikus. Ez értékelendő, csak hogy egy ilyen meggondolatlan felvetést nem szabad megvédeni, mert azzal saját magát is lejáratja és gyanúba keveri.
Hogyan mondhat a polgármester úr olyasmit, hogy úgyis rálátunk a családokra?! Ez a „rálátás” pontosan milyen kritériumrendszerként értelmezendő? Mégis mit fog nézni a kérdéses családoknál? Ellenőrizni fogja a tetűmentességet vagy nem? Nem kellene esetleg tudni ezt az érintett családoknak? Vagy elég annyit tudniuk, hogy „rájuk látnak”?

Szabóné Dr. Opauszki Zsuzsanna, jegyző:
"A védőnők kezelik, gyermekjóléti szolgálat, stb. ezt a kérdést… ez már ugye a személyi higiéné kérdése, amibe kicsit neccesnek találom… tehát ez ugye… meg járványügyi kérdés, ez megfelelően rendezett énszerintem a népegészségügyi jogszabályokban, tehát ez csak a gyakorlati végrehajtás. Más síkon folyik szerintem, mint ez a…"

Ugron Gyuláné, képviselő:
"Hát, mert ez néhány család. Tehát ha néhány családot rá lehetne szorítani arra, hogy gondozza a gyerekeit, akkor már óriási megoldás lenne az iskola meg az óvoda, illetve bölcsőde..."[5]

[5] De most nem az iskola, az óvoda és a bölcsőde problémáinak tárgyalása folyik, kedves képviselő asszony!

Szabóné Dr. Opauszki Zsuzsanna, jegyző:
"Ezek általában védelembe vett gyerekek, a gyermekjóléti szolgálat előírja, hogy milyen magatartási, meg milyen… miket kell teljesítenie, és ennek a körébe úgy gondolom, hogy sokkal jobban lehet kezelni. Tehát ott lehet kezelni."
 
Ugron Gyuláné, képviselő:
"Hát én azért vitatkozom, mert én gyermekjólétis voltam, és gyermekvédelmis, és bizony én semmire se mentem, bevallom őszintén a kudarcomat."[6]

[6] Az iskolák, óvodák és bölcsődék nehézségei után most a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgálat kudarcait is a testület elé tárja a képviselő asszony… s mindezt a normatív lakásfenntartási támogatás feltételrendszerének alpontjaként... Ez igazán sokrétű gondolkodásra vall.

Szabóné Dr. Opauszki Zsuzsanna, jegyző:
"Akkor se gondolom, hogy ez az a terület, ahol a személyi higiénét… hát, nem tudom. Tehát a jogszabály kimondottan lakókörnyezetről beszél."

Mivel a Ugron Gyuláné képviselő asszony pályafutásának első javaslatára nem kapott egyértelmű elutasító választ, ezért akár az is elképzelhető, hogy a normatív lakásfenntartási támogatás feltételei között szerepelni fog a tetűmentesség is.

Próbáltuk elképzelni az érintett családokhoz kiérkező hivatalos levél szövegét:

Értesítjük Önt, hogy a továbbiakban nem jogosult a normatív lakásfenntartási támogatásra, mert tetves a gyermeke. Felszólítjuk, hogy a tetűirtásról 15 napon belül gondoskodni szíveskedjen!

Különleges, ugye?

2012. március 9., péntek

Közmeghallgatás, 2012.02.15, Ugron Gyuláné


Ugron Gyuláné, képviselő:
(1:18:37-1:25:05)

 
"Ugron Gyuláné vagyok, és Roland atyával szerettem volna vitatkozni[1], aki nem jelent meg. Sajnálom. Tehát sokkal egyszerűbb lett volna, hogyha itt most vele megbeszélhetném a problémákat, amit ő a vasárnapi misén fölvetett, meglehetősen nem megfelelő helyen. Tehát, ha ide eljött és elmondta volna a problémáit, akkor föl tudtam volna világosítani arról, hogy mi a differencia köztünk.[2] De tekintettel arra, hogy vasárnapi misét arra használta föl, hogy engem lejárasson, kénytelen vagyok válaszolni.
Nagyon szépen kérem a TV-t, hogy vágatlanul adják le a válaszomat.

[1] A  kulcsszó rögtön a negyedik másodpercben gyönyörűen kidomborodik: „vitatkozni”.
Úgy tűnik, hogy ez a szó a mi újdonsült képviselő asszonyunk működésének alapja.  Ezt szívből sajnáljuk.

[2] A képviselő asszony is nyugodtan elmehet a plébános úrhoz, ha egyszer ő nem jelent meg a képviselő asszony színe előtt!


Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt megjelentek és a város kedves polgárai!
Igazán büszke lehetek magamra, hogy az Isten és az isteni szeretet szolgálata helyett velem foglalkozik vasárnap a plébános, majdnem 10 percet. Ez ám karrier. De én inkább felháborodtam. Nem az engem ért támadás, hanem a helyszín miatt. Kikérem magamnak, hogy az Isten házát gyűlölködés helyszínévé változtassák, és az embereket gonosz cselekedetre uszítsák Isten oltárától. Aki kiabál, az vagy fél, vagy nincs igaza, vagy nem józan. A támadás téves, pontatlan, sőt teljesen elrugaszkodott a valóságtól.
Én már akkor imádkoztam ebben a templomban, mikor ő még nem is született meg.[3] Egyébként is olyan kéri tőlünk számon cselekedeteinket, akinek ehhöz nincs jogalapja!
A város minket titkos szavazással megválasztott és ránk bízta erkölcsi, közéleti és anyagi gondjait.[4] Az egyházközségi önkormányzatot viszont 2006-ban feloszlatták. Ekkor kerültünk ki belőle Schindler János kérésére, mindannyian akik zavaró tényezőként jobboldaliak voltunk. Így kergettek el engem[5], Dr. Dvoracskó Bélát, Zsámbokinét, Dériné tanár nénit, Theodoránnét, Sendula Pistát, Kovács Lacit stb.
Azóta törvénysértő módon egy gondnokság vezeti az egyházközséget. Magyarul, nincs elfogulatlan választott felügyelet a befolyó pénzek fölött, egyházi adó, adományok, temetői díjak, és ezek felhasználása fölött. Amíg ez a helyzet meg nem változik és titkos általános, demokratikus választással be nem töltik az egyházközségi képviselő-testületi helyeket, én azt a tiltakozási formát választom, hogy egy fillért sem fizetek be a keceli plébánia pénztárába. Ugyanis nem érzem biztonságban.[6]
Félek, hogy park, jakuzzi, udvari bodega, stb. készül belőle és szórólapok, pöttyös szórólapok[7], amelyeken engem is befeketítenek azzal a megjegyzéssel fűszerezve, hogy milyen ember lehet az, aki egyik nap az egyik polgármester jelöltet, másik nap a másik polgármester jelöltet támogatja.[8]
Mellesleg visszaéltek személyiségi jogaimmal is, mert nem kérdezték meg, hogy feltehetnek erre a szórólapra.
Gondolkodjanak el Önök is kedves keresztény testvéreim, szabad-e egy papnak elszabadult hajóágyúként viselkedni?
Szeretném megtudni, hogy mi lett az orgonára összegyűjtött pénzzel, hová lettek a plébániára befizetett adományok a temetőkerítésre, és félelmemet jelzem, hogyha az iskolában is ilyen ellenőrzés mellett folynak a pénzek ellenőrzései, akkor lesz-e a polgároknak bizalma adományokat adni az iskola részére? Márpedig ez a tanáraink és gyermekeink jövőjét fenyegeti.
Ezt nem írtam föl, de eszembe jutott, hogy az újfalusi templom felépítése után maradt 10 millió forintunk. Kíváncsi lennék az a 10 millió forintnak a sorsára is, hogy meg van-e még és hol van? [9]
A város önkormányzati dolgozói felett milyen jogot gyakorol szinte családapai gondossággal őrizetet a helyi plébános?
Egyáltalán mutassa fel TV előtt, újságban megjelentetve az Ő költségvetését! Ahogy neki joga van kritizálni, persze megfelelő helyen és hangnemben, úgy nekünk is legyen, mint keceli keresztényeknek beleszólásuk az egyházközség ügyeibe!
Végezetül érzékenyebbek fogják be a füleiket! Volt már tapasztalatom Roland atya stílusából. berontott az egyik énekkari próbánkra, és magánkívül kiabálta, hogy mi azt terjesztjük, hogy ő, bocsánat én nem szoktam ilyen szavakat használni, de az ő szavai, hogy ő kinyalja a Schindler János seggét. Ezután dührohamot kapott és azt üvöltötte, hogy semmi közünk hozzá, hogy ő kinek a milyét nyalja ki, majd elrohant. Mi jobbára nők, anyák, nagyanyák döbbenten néztünk utána.[10]
A stílus maga az ember, mondta Seneca, az ókori bölcs. Ennyi.[11]
Még egy megjegyzésem lenne, hogy kaptam ma egy névtelen levelet. Sajnálatomra nem tudom fölolvasni. Az a kérés, olvassam föl, nem tehetem, hiszen az egész ügy, amiről most itt beszámoltam, abból robbant ki, hogy kifogásoltam, hogy a keceli újságban ne jelenjenek meg névtelen cikkek.[12] Akkor névtelen levelet sem olvashatok föl. Köszönöm."

[3] Ez feltétlenül elismerendő.
[4] Bátrak voltunk!
[5] Valóban úgy látja, hogy elkergették? Ez sajnálatos. De azért azt is említsük meg, hogy az elmúlt időszakban nagyszerű lehetőségek nyíltak néhányak „helyreállítására”. Most másokat „kergetnek el”… Vajon ez a tény is olyan nagy szívfájdalmat okoz a képviselő asszonynak? 
[6] Hogy milyen tiltakozási formát választ, az a képviselő asszony egyéni döntése. Legyen szíves, ne kösse a keceli nép orrára! Az Ön feladata nem az emberek rosszindulatú hangolása, nem is a bizalmatlanság légkörének megteremtése! Az ilyen jellegű ambícióit eddig kellett volna kibontakoztatni. Eddig megtehette volna. ÖN KÉPVISELŐ LETT!  Kecel népét képviseli, és -jó esetben- követendő példaként áll Kecel népe előtt. Ennek ismeretében kellene képviselni az ügyeket!
[7] Most konkrétumokról beszélünk, vagy félelmekről? Mert félni szabad, csak a másokat rossz hírbe keverő félelmeinket nem illik nagy dobra verni.
[8] Minden bizonnyal a képviselő asszonyt ábrázoló szórólapra költötték a plébánia pénzét.
[9] Hogy jön ez a téma most ide? 
[10] Kár lett volna, ha kimarad ez a pont a közmeghallgatásból. Meghatározta a hangulatot... és a színvonalat is.
[11] Ez így igaz, képviselő asszony!
[12] Nem, nem abból robbant ki, hanem abból, hogy amióta ön beült a képviselői székbe, azóta folyamatosan bomlasztó, gyűlölködő, meggondolatlan dolgokat mond és tesz. Ez az ügy kirobbanásának igazi oka.

Haszilló Ferenc, polgármester:
(1:25:07-1:29:10)


"Annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy a plébános úrral kapcsolatban, hogy mindig beszéltem vele és mondtam neki, hogy plébános úr, bármi problémája van, hívjon fel, jöjjön be a hivatalba, szeretettel látom és beszéljük meg, ha bármi kétes dolog van. Én is meglepődve láttam a vasárnapi misének az utolsó 10 percét, ahol végül is kicsit mondhatom, hogy rágalmazás szintű dolgokat is említett és úgy érzem én is, hogy ki kell, hogy mondjam, hogy Schindler János szócsöveként szerepel Kecel városában. Tehát még egyszer mondom, Schindler János szócsöve. És ezt azzal is alá tudom támasztani, hogy amikor kimennek az önkormányzati dolgozók a mellette levő házhoz, ahol tuják nem úgy vannak ültetve, vagy ahogy kellene, mert nagyon közel vannak a falhoz, és azt esetlegesen ki kéne vágni, amelyet még lehet, hogy valamikor az ő idejében ültettek, akkor megfenyegeti a főépítész urat, vagy megfenyegeti a régi munkatársait, akiknek most én vagyok a főnöke, azzal, hogy most ment el a plébános úr, és majd ha nem úgy lesz, ahogy ő szeretné, végül is ez volt a lényege, majd kiprédikáltatja a vasárnapi misén.[13] Hátha ilyen szinten állunk… a diakónus úr az Emesével, amióta én vagyok a polgármester, előtte nem ismertem őket annyira, maximálisan, tisztelettel, szeretettel vagyunk egymás iránt, és nagyon jó a viszony. A Gyöngyösi Balázs káplán úr amióta idekerült, egy tisztességes, szerény, rendes embert ismertem meg benne. A Roland plébános úr, nagyon-nagyon örültem, hogy idekerült, és szeretnék vele együtt dolgozni normálisan, de azt azért tudomásul kell vennie, hogy nem ő a polgármester.
Tehát ő, ő… és nem is a Schindler János a polgármester. Hat év óta más a polgármester. A Schindler János jobban tenné, hogyha ő is egy kicsit visszahúzna magát és nem biztatna olyanokra embereket, se a Facebook-on sehol, mert itt nyugalom van. Marika is, hogy bekerült ebbe a testületbe most, az volt az első mondatom Marika, hogy nagyon örülök, hogy bent vagy, de itt a testületi tagok között nyugalom van, és szeretném, ha ezt megőriznénk.[14] Ugye így volt? …Így volt. És azt szeretném, hogyha Kecelen nyugalom lenne, mert egy-két ember a János oltására csinálják a fesztivált.[15] Közben Kecelen viszont semmi probléma nincsen[16], nem azt mondom, hogy semmi probléma nincs, de végül is az emberek között egy normális mederben mennek a dolgok. És arra viszont semmi szükség sincs, hogy a plébános csak egyoldalúan elkezd prédikálni a szószékről, úgy prédikál a szószékről, ahol nem lehet visszaszólni. Nagyon szerettem volna, ha itt lett volna most a plébános úr, akit én nagyon tisztelek, meg értelmes, rendes embernek tartok, csak ezt a vonalat valahol, valahol azért őneki is mérlegelni kéne. És még egyszer mondom most, lehet, hogy csak utoljára, mert nem tudok mit tenni, hogyha egyszerűen nem áll velem szóba, vagy nem szeret engem, mert csak azt az oldalt hallgatja minden nap, minden héten, hogy legyen szíves hívjon föl, jöjjön be, kérdezze meg ha valami probléma van és beszélgessünk el. Nem vagyok én olyan ember, a képviselő-testület tagjai sem olyan emberek, hogy ne lehessen szót érteni és kompromisszumra, és egy normális útvonalat megtalálva közösen haladni a város érdekében, mert erre semmi szükség nincs. Ennyi volt az én véleményem erről.
Valakinek hozzászólás?"

[13] „Végül is ez volt a lényege”? Ez nagyon konkrét információ.  És vajon más is így összegezné a lényeget?

[14] Gratulálunk, sikerült! 

[15] Vajon mit érthet a polgármester úr a „nyugalom” alatt? …Ugye véletlenül sem azt szeretné, ha Kecelen senki nem fejezné ki ellenvéleményét az ő intézkedéseivel kapcsolatban? Mert akkor valóban nyugalom lenne… de bízom benne, hogy ebben a nyugalomban nem lesz része sem a testületben, sem a városban.

[16] Hűha! Azért ezt így elég nagy bátorság volt kimondani. Érdemes lenne megkérdezni erről Kecel népét. Vajon ők is így érzik?


Ugron Gyuláné, képviselő:
(1:29:12-1:29:58)

"Négy éve alapítottuk az énekkart. Négy éven keresztül minden héten két órát próbáltunk. Vasárnap egy órával hamarább értünk be próbálni, végig énekeltük a misét, saját zsebünkből mentünk vidékre vendégszerepelni. Az egyház támogatását soha nem éreztük meg, tehát ha és ugye nyilvánvalóan emeltük a mise színvonalát, a köszönet helyett ezeket kaptuk, azért volt fontos, hogy benne legyen, hogy az énekkarba egyetlen egyszer rohant be, akkor se azt mondta, hogy köszönöm asszonyok, emberek, hogy ennyit dolgoznak, hanem ezt."

Haszilló Ferenc, polgármester:
(1:29:59-1:30:10)
"Azt elmondtam én is, hogy békességre, szeretetre és megbékélésre és nyugalomra kellene inteni egy katolikus egyház vezetőnek Kecelen, nem szítani kéne a kedélyeket."


 forrás: a közmeghallgatás kép- és hanganyaga

2012. március 7., szerda

Képviselő-testületi ülés, 2012.02.27., Ugron Gyuláné


Widnerné Fenyvesi Bernadett, intézményvezető felvetése a Keceli Múzeummal kapcsolatosan:

"Köszönöm szépen a lehetőséget.
Én igazából így most már a döntés küszöbén egy miértre keresem a választ.
Ha a tényeket végignézzük, akkor ugye nem kell nagy és komoly számítás ahhoz, hogy intézményen belül működtetve egy plusz szakfeladat mindenképpen költséghatékonyabb, mint onnan kiszervezve. Ha csak arra hozok példát, hogy a takarítást a Városi Könyvtár és Művelődési Ház takarítónői a rendes 8 órás munkaidejükön belül, de átcsoportosítva munkáikat végezték az elmúlt sok-sok éven át, vagy hogy a kialakított park, a múzeum kertje mindig minden látogató előtt gondozottan állt rendelkezésre, ez az intézmény dolgozóinak köszönhető. Tehát ez a jövőben valószínű, valamilyen formában, de pluszként fog jelentkezni.
A másik dolog, hogy a legfőbb adományozó Iván Lászlóné, Márti néni, akivel én személyesen beszéltem pénteken délelőtt, ő nekem elmondta, hogy a felajánlást egyetlen feltételhez kötötte és köti a mai napon is, ez pedig, hogy szakember kezébe kerüljön ez az átadandó igen értékes gyűjtemény.
A harmadik dolog, hogy valamikor 1996-ban ez a Múzeum a Városi Könyvtár és Művelődési Ház gondozásában született meg és működött 16 éven keresztül. Ha szakmai szemmel nézzük, akkor azt gondolom, hogy mindenképpen a jövőben is a sikeres munka záloga az lenne, hogy ha az eddigi végzettségük szerint nem szakemberek, nem muzeológusok, de könyvtárosok, akik gondozták, gyarapították ezt a gyűjteményt a jövőben együtt dolgoznának azzal a muzeológussal, történésszel, akinek felvételére most lehetőség nyílik. Ezzel a döntéssel válhatott volna igazán teljessé a városi múzeumnak a működtetése, az ottani régi és új állomány gondozása, és nyilván az a hagyományápoló és helytörténeti munka, aminek alapfeltétele a folytonosság, és hogy az mindenképpen a közösség bevonásával, a közösség érdekében történjen. Tehát a kérdésem mindezen tények tükrében:
Miért kellett kiszervezni az intézmény kereteiből a Városi Múzeumot?
Köszönöm szépen."

Ugron Gyuláné, képviselő válasza:
"Hogy valami integráltan, vagy magában működik, az még nem garancia semmire.
Itt van az ÁMK és az önálló Könyvtár, Művelődési Ház példája. Tehát én könyvtáros voltam az ÁMK idején. Ugyanolyan jól együttműködtünk a kollégákkal, sőt esküszöm, príma kapcsolatom volt velük. Szétszervezték. Betti így örökölte meg az állását. Az miért, mire volt jó?[1] Kérdés… kérdezem én?
Most a gyűjtők így kérték[2], így… teljesítettük a kívánságukat. Miért probléma ez? Köszönöm."[3]

Haszilló Ferenc, polgármester reakciója:
"Jó. Ne is ragozzuk ezt tovább!"
...s ezzel a vita lezárult.


[1] Olyan jó lenne, ha valaki végre adna egy megnyugtató választ a képviselő asszonynak arra, hogy miért szervezték szét az ÁMK-t, mert lassan 20 év után is vérző sebként él a lelkében, és ez úgy tűnik, hogy tartósan hátráltatja a megfontolt munkavégzésben.
[2] Milyen gyűjtők? Kikről van szó? Miért nem említenek neveket? Vannak egyáltalán olyan gyűjtők, akik ezt kérték? (olyan gyűjtőket ugyanis név szerint tudnánk sorolni, akik nem szerették volna, vagy nem kérték, és erős szkepticizmussal tekintenek erre a változtatásra) Mi alapján hihetnénk abban, hogy a képviselő-testület nem állít valótlant, a saját érdekei érvényesítése céljából?
[3] Vajon miért hozta fel a képviselő asszony az ÁMK példáját? Mert kapcsolódási pont –bárhogyan is keresem- nincs a két ügy között.
Azt mindenesetre megtudtuk, hogy a képviselő asszony könyvtáros volt… jól működött… szétszervezték… és a jelenlegi igazgató asszony, „Betti így örökölte meg az állását”.

Kedves képviselő asszony! A hozzáértő szakemberek az állásukat nem megörökölni szokták, hanem kiérdemelni. Miért olyan nehéz elismerni azt, hogy valaki a helyén áll, és jó szakember, főleg ha még az idő is igazolja  ezt?! Vajon példás-e ez a  magaviselet a képviselő asszony részéről?
Derekas dolog volna-e Önről úgy vélekedni, hogy „megörökölte” új állását, a képviselői széket? 
Ez a hozzászólása egyrészt ismét tökéletesen cél nélküli volt, másrészt viszont ismét betöltötte az Ön legfőbb célját, mely a hangulat megrontása, mások lejáratása, a békétlenség megteremtése. Ez sajnálatos.